Hégli Dusan
Hégli Dusan 1971.október 3-án született Párkányban. A néptánc iránti elkötelezettségét szüleinek köszönheti, gyermekkorától táncol. 1989-ben kezdett koreografálni, mára több mint 100 alkotás fűződik a nevéhez. Tanulmányait a pozsonyi Művészeti Egyetem (VŠMU) koreográfus szakán, majd a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola táncpedagógus szakán folytatta. Újszerű koreográfiai szemléletet tükröző alkotásaival hamar felhívta magára a hazai és a magyarországi szakma figyelmét. 1999-ben elnyerte az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes igazgatói posztjára kiírt pályázatot. Kezdeményezésére az együttes hivatásos társulattá vált, irányítása alatt a közép-európai magyar néptáncmozgalom és táncművészet jelentős műhelyévé fejlődött. Az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetőjeként 2000-től évente több új alkotással áll a nézőközönség elé.
Alkotói tevékenysége mellett meghatározó szereplője a hazai néptáncmozgalomnak, 2011-ben megalapította a a Táncfórum - Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületét, melynek 2019-ig volt az elnöke. Koreográfusként és táncpedagógusként közel 30 országban dolgozott világszerte, Ausztráliától az Amerikai Egyesült Államokig. Számos táncos és zenei gyűjtés szervezője és résztvevője volt, főként Szlovákia magyarlakta területein. Alkotói munkája nagyban hozzájárult, hogy ezen tájegységek tradicionális tánckultúrája széles körben ismertté vált. Zenei rendezőként több hangzóanyag (CD) kiadásában is közreműködött. Kezdeményezésére indult el a Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium néprajzi osztálya, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola kihelyezett néptáncpedagógus képzése Pozsonyban. Az Ifjú Szivek Táncszínház igazgatójaként elérte, hogy az együttes székházában megnyithassa kapuit Pozsony egyetlen magyar színháza, mely azóta a pozsonyi kulturális élet meghatározó helyszínévé vált.
Hégli Dusan mára nemzetközileg elismert koreográfus. Műsorait a hagyományos tánckultúra hiteles interpretálása és a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi művészivé. A zene, a színpadkép, a világítás és a viselet éppoly meghatározó, integráns részei műveinek, mint az autentikus néptánc-formanyelv.
SZAKMAI PÁLYA
- 1999-től Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony, művészeti igazgató
- 2011 – 2013 Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony, igazgató
- 2009-2019 Táncfórum (Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakm.Egyes.), alapító, elnök
- 1999 – 2002 Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony, igazgató
- 1992 – 1998 Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, Pozsony, művészeti vezető, koreográfus
- 1990 – 1992 Ifjú Szivek MME, Pozsony, táncos, táncoktató, majd szervezőtitkár
- 1986 – 1990 Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, Pozsony, táncos
ALKOTÁSOK
- Nyugtalan ének (Ifjú Szivek MME, 1989), koreográfus
- Kötődések (Ifjú Szivek MME, 1991), koreográfus
- Bál (Szőttes, 1993), koreográfus, rendező
- Gombaszög ´94 (STV 1, 1994), rendező
- Régi szokás szerint (Szőttes, 1995), koreográfus, rendező
- Lagzi (Honvéd Táncszínház, 2001), koreográfus
- Szép öregasszonyok... (Ifjú Szivek Táncszínház, 2001), koreográfus, rendező
- Muzsikáltam én… /Zenészek táncai/ (Ifjú Szivek Táncszínház, 2001), koreográfus, rendező
- Honti igricek (Ifjú Szivek Táncszínház, 2002), koreográfus, rendező
- Régi szokás szerint /For Old Times Sake/ (Ifjú Szivek Táncszínház, 2003), koreográfus, rendező
- Szerelemtánc (Magyar Állami Népi Együttes, 2003), koreográfus
- Mestereink (Ifjú Szivek Táncszínház, 2003), koreográfus, rendező
- Magyar tánciskola (Ifjú Szivek Táncszínház, 2004), koreográfus, rendező
- Felföldi levelek (Ifjú Szivek Táncszínház, 2005), koreográfus, rendező
- Tánciskola 2 (Ifjú Szivek Táncszínház, 2006), koreográfus, rendező
- Bartók-trilógia – Kincses Felvidék (Magyar Állami Népi Együttes, 2006), koreográfus
- Monarchia /Népek tánczai/ (Budapest Táncegyüttes, Honvéd Táncszínház, 2007), koreográfus
- Táncírók (Ifjú Szivek Táncszínház, 2008), rendező
- Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára (Ifjú Szivek TSZ, 2009),koreográfus, rendező
- Rendhagyó történelemóra (Ifjú Szivek Táncszínház, 2009), társrendező
- Kárpátok kapujában (Ifjú Szivek Táncszínház, 2010), koreográfus, rendező
- Az ördög tánca (Ifjú Szivek Táncszínház, 2010), koreográfus, rendező
- Levelek - Ľila - ЛИСТЫ – Listy (Ifjú Szivek Táncszínház, 2011), koreográfus, rendező
- Szlovákiai és magyar (Ifjú Szivek Táncszínház, 2012), koreográfus, rendező
- Womex 2011 Opening Gala - Hungarian HeartBeats, Koppenhága (Koncerthuset, 2011), rendező
- Felvidéki Páva Gála (Ifjú Szivek Táncszínház, 2012), rendező
- Pozsonyi táncok (az Ifjú Szivek Táncszínház zenekara, CD, 2012), zenei rendező
- Hontalanítás (Ifjú Szivek Táncszínház, 2013), koreográfus, rendező
- Kakukktojás (Ifjú Szivek Táncszínház, 2014), koreográfus, rendező
- Womex 2015 Opening Gala - Gypsy HeartBeats, Budapest (MÜPA), rendező
- Bartók 135 (Ifjú Szivek Táncszínház, 2016), koreográfus, rendező
- Finetuning (Ifjú Szivek Táncszínház és Dusan Hégli Company, 2016) koreográfus, rendező
- Határon túli nemzeti tánc (Ifjú Szivek Táncszínház, 2017), koreográfus, rendező
- Allegro Molto Barbaro (Ifjú Szivek Táncszínház, 2019), koreográfus, rendező
- Autentika - Saját anyag (Ifjú Szivek Táncszínház, 2020), koreográfus, rendező
- Kötelező érvényű javaslat (Ifjú Szivek Táncszínház, 2020), koreográfus, rendező
- Kakukktojás 2 (Ifjú Szivek Táncszínház, 2022), koreográfus, rendező
DÍJAK
- 2022 - Imre Zoltán díj
- 2019 - Szüllő Géza-díj
- 2017 - Prix Tournesol "Corps et danse", Avignon
- 2017 - Az évad legjobb alkotója
- 2014 - Muharay-díj