A Felföldi levelek a mai Szlovákia területén élő nemzetiségek hagyományos tánckultúráját mutatja be Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor és Márai Sándor írásainak felhasználásával. A táncszínházi előadás a zeneszerző–gyűjtő, költő és író szemén keresztül láttatja a 19–20. század fordulójának és a múlt század első évtizedeinek Felföldjét. Az elhangzó levelekben a szerzők gyűjtő munkáikról, utazásaikról, valamint a területhez, az ott élőkhöz fűződő viszonyukról vallanak. A zene, a tánc, a népviselet és az elhangzó szövegrészletek egysége felidézi azt a kort, azt a hangulatot, melyben ezek a táncok természetes közegükben éltek. Az előadás során átfogó, emberközeli kép elevenedik meg a századforduló Felföldjéről, melynek vidékei földrajzi és tánctörténeti szempontokat figyelembe véve kerülnek bemutatásra. A műsor magyar, szlovák, cigány, ruszin, zsidó zenéket és táncokat dolgoz fel, hűen tükrözve a terület etnikai sokszínűségét és érzékeltetve az egyes nemzetek tánckultúrájának egységességét.
Az Ifjú Szivek Táncszínház 2005-ben mutatta be először Felföldi levelek c. műsorát. Hégli Dusan azóta nagyidézettségű koreográfiájával közel százszor állt színpadra a társulat, az előadást több mint 20 000 néző látta az évek során. A darab alkotója szerint “a Levelek egy mérföldkő. 27 éve foglalkozom a Felföld táncaival. Néha jót tesz, ha az ember megáll egy pillanatra és az évek alatt összegyűjtött tapasztalatait egy-egy témával kapcsolatban összegzi és újragondolja. 2005-ben ez megtörtént. Újra itt az idő.” 2015-ben a Felföldi leveleket új tételekkel, új tájegységek táncaival, megújult kosztüm és látványvilággal állítja újra színpadra az együttes.
Idpőtartam: 70 perc.