Rendhagyó történelemóra /A magyar tánc évszázadai/

Rendhagyó történelemóra /A magyar tánc évszázadai - plakát

A Rendhagyó történelemóra a Magyar Tánciskola és a Tánciskola 2. folytatásaként született. Míg a tánciskolák célközönsége elsősorban az alsó tagozatos gyerekek voltak, ezt az előadást a felső tagozatos és középiskolás korosztálynak ajánljuk. A műsor olyan ismereteket közvetít, amelyekről kevés szó esik az iskolában. Történeti szemszögből mutatja be a Kárpát-medence hagyományos tánctípusait, kiemelve a terület etnikai sokszínűségét. Összefüggéseiben láttatja az egyes nemzetek – magyarok, szlovákok, románok és cigányok – táncait. Talán kevesen vannak tisztában a magyar néptáncok történeti kialakulásával, eredetével, az egyes európai táncdivatok ezeréves múltra visszatekintő magyarországi elterjedésével. Az Ifjú Szivek Táncszínház és a moderátor, Novák Ferenc „Tata“ arra a feladatra vállalkoznak, hogy ezeket az érdekes kapcsolatokat feltárják, és táncban, zenében megelevenítsék.

A műsorban hangsúlyos szerepet kap a néptánc tágabb kulturális közege (népdal, népzene, viselet, szokások), illetve annak élő, közösségteremtő és szórakoztató jellege. Az ének, zene és tánc magukban hordozzák mindazt, amit az egyén a közösségben, kisebb csoportokban át- és megél.

Ezen produkció  sikere is bizonyítja, hogy a Kárpát-medence hagyományos néptánc- és zenekultúrájára épülő színházi produkciónak létjogosultsága van a színpadon – a Rendhagyó történelemóra egyaránt vonzó és szórakoztató a fiatal és idősebb generáció számára.

Időtartam: 55 perc

Tánckar

Fecske Renáta, Hanusz Zsuzsanna, Horváth Mária, Kassai Zsuzsanna, Kovács Anita, Lépes Anikó, Monozlai Flóra, Varga Friderika, Varsányi Zsófi, Bitter Péter, Dobsa Tamás, Gálik Gábor, Madocsai Imre, Oláh Attila, Reicher Richard

Zenekar

Koncz Gergely – hegedű, Németh Dénes – hegedű, Mester László „Pintyő“– brácsa, ütőgardon, Lelkes Tibor – nagybőgő, dob

Narrátor

Novák Ferenc „Tata”

Zenei szerkesztés

Koncz Gergely, Hégli Dusan

Koreográfus

Hégli Dusan

Rendező

Novák Ferenc „Tata”