Eseménynaptár

Tánciskola, plagát

Tánciskola

okt. 18. v., 17:00
Kultúrház, Garamkövesd

Az interaktív családi előadás Közép-Európa hagyományos tánctípusait és dialektusait mutatja be, olyan összefüggéseket és ismereteket közvetítve, amelyekre Martin György munkássága már rég felhívta a figyelmet, és amelyekről manapság ritkán esik szó. Egy iskolai környezetbe ágyazott „tanítási órán” a gyerekek számára is érthetővé válik, hogyan kapcsolódnak, hogyan kapcsolódhatnak múltunk hagyományai és jelenünk világa. 

Megismerkednek a magyar, morva, ruszin, román, szlovák, cigány és gorál hagyományokkal. A darab közvetlen, játékos hangvétele élményszerűen teremt kapcsolatot hagyományos kultúránk izgalmas világa és a gyerekek között.

Bocsássátok meg, hogy néha rossz fiatok voltam. Szeretnék élni, de most szükség van rám. Azért, hogy győzzön az igazság, hogy győzzön az emberség, hogy meghaljon a hazugság és a gyűlölet. Mára a létezés elviselhetetlenül könnyűnek és értelmetlennek tűnhet. Valahogy sikerült hozzáromlanunk saját sorsunkhoz, mint Kundera hőseinek. A felejtés haszontalanná teszi az ember erőfeszítéseinek nagy részét, de harcunk pont ebben áll. Ez, az emlékezet harca a felejtés ellen itt, Európa köldökén. Kérlek, ne sírjatok! Erőpocsékolás lenne. Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember.

A PUPEK Közép-Európa komplexitásának és részleteinek vizsgálata. A nyolc táncos, a zenészek és az előadók Milan Kundera szavaival mutatnak rá a megfáradt bölcsességekre, lusta általánositásokra. Mindannyian szeretjük nemzetünket, de voltak és vannak helyzetek, amikor európai identitásunk áttöri a nemzeti identitás határait. 
 
Csaba Székely: 10 plakát

Székely Csaba: 10

nov. 08. v., 19:00
Ifjú Szivek Táncszinház, Pozsony
Abban megegyezhetünk, hogy a házasságtörés bűn. Önmagában a szerelem érzése, bármilyen gyönyörű, nem ment fel a megcsalás bűne alól. Ne paráználkodj! 
Abban is egyetértünk, hogy az idős anyámról kutya kötelességem gondoskodni. Akkor is, ha egész életében bántott. Miért? Mert ezt a parancsot kaptunk fentről. Honnan tudnánk különben, hogy mi a helyes? 
És hogy nincs jogom elvenni a másik életét. Csak akkor, ha az az élet a hasamban van, és nem idősebb 12 hétnél.
Ebben egyetértünk? Ha nem, akkor...
Akkor egyezzünk meg.
Csaba Székely: 10 plakát

Székely Csaba: 10

nov. 09. h., 19:00

A PUPEK Közép-Európa komplexitásának és részleteinek vizsgálata. A nyolc táncos, a zenészek és az előadók Milan Kundera szavaival mutatnak rá a megfáradt bölcsességekre, lusta általánositásokra. Mindannyian szeretjük nemzetünket, de voltak és vannak helyzetek, amikor európai identitásunk áttöri a
Csaba Székely: 10 plakát

Székely Csaba: 10

dec. 07. h., 19:00

Oldalak