Figur Banda - Magyar népzene Szlovákiából

CD
Kiadás éve
2001

Molnár László, Molnár Kálmán, Seres Kálmán "Fütykő", Farkas Rudolf  "Dankó", Csillag Ferenc, Oláh Árpád "Nyikinyaka", Horváth Zoltán, Oláh "Dili" Dezső, Potta Géza, Dzsuga Géza "Pimasz", Badó János, Vontszemű Tibor, Vontszemű Pál és a többi régi muzsikus tiszteletére.

Népzenei hagyományainkat tekintve Felvidék a Kárpát-medence egyik különösen gazdag területe. A régi, igen értékes magyar és szlovák vokális dallamanyagra Bartók Béla és Kodály Zoltán már gyűjtőútjaik kezdetén felfigyeltek. A lemezen olyan fiatal muzsikusok szerepelnek, akik életét alapvetően meghatározta a magyar népzene iránti szeretet. Ők ugyan nem a hagyományos falusi közösségben nevelkedtek, de az idősebbekkel való számos találkozás, a személyes tapasztalatok eredménye hallható. E csodás zenei világ folyamatosságát pedig az mutatja, hogy az általuk eljátszott csallóközi, mátyusföldi, gömöri és bodrogközi muzsikák mellett e lemezre meghívást kaptak az együttessel szoros kapcsolatban álló „mesterek“ közül az abaúji zenészek és a sajátosan éneklő magyarbődi asszonyok is.

  • Takács Ádám – hegedű
  • Hanusz Zoltán – brácsa
  • Cseh Sándor – cimbalom
  • Lelkes Tibor – nagybőgő

Közreműködők:

  • Koczákné Mihók Jolán, Cerankóné Mihók Margit, Agócs Attila, Agócs Gergely – ének
  • Potta Géza, Cseh Tamás, Németh Dénes – hegedű
  • Dzsuga Géza "Pimasz"– hegedűkontra

Zenei szerkesztő: Lakatos Róbert