Szlovákiai és magyar

Az Ifjú Szivek Táncszínház egész estét betöltő műsora arra az első hallásra egyszerű és banális kérdésre keresi a választ, mit is takar az oly sokat emlegetett szókapcsolat „szlovákiai magyar”. Mi az, ami szlovákiai és magyar? Létezik egyáltalán olyen egyértelmű, közös szimbólum, ami mindenféle érdektől függetlenül valamennyi Szlovákiában élő magyar számára ismert, kedves, ragaszkodunk hozzá és büszkén valljuk – a miénk? Talán ma még nem. De az biztos, hogy a jelenben kell keresgélnünk. Ami közös cégérként, feltétel nélkül tud majd mindannyiunkat összekötni, az a Szlovákiában, magyar emberek által nap mint nap megteremtett értékek közül fog az idők során közös védjegyünkké kristályosodni.

A „Szlovákiai és magyar” című előadás a Kárpát-medencében élő népek és nemzetiségek hagyományos tánc és zene kultúrájából válogat. Szokásához híven az együttes korszerű színpadi eszközöket alkalmazva fordít különös gondot a néprajzi hitelességre. A dunántúli ugróstól kezdve a vág-garam közi csárdáson, szatmári cigánytáncon, zsidó zenén és zólyom környéki parancsolgatón keresztül az olténiai románság táncáig egy nagy és tömör, nagyon sokszínű anyag kerül bemutatásra. Paradoxonnak tűnhet, de mindezen sokszínűség és az egyes területek jellegzetességeinek aprólékos, pontos és autentikus megjelenítése mellett ez a műsor teljes mértékben „Szlovákiai és magyar”.

Időtartam: 55 perc

“Megváltoztak a kultúrafogyasztók szokásai, nekünk is reagálni kell rá. Szlovákiában most nagyon sokat foglalkoznak azzal, ki a magyar, mi a magyar, pontosan kik is azok a szlovákiai magyarok, mennyire részei az egyetemes magyar kultúrának. Az Ifjú Szivek intenzívebben szeretné megszólítani a szlovákiai magyar közönséget, be akarunk kerülni a köztudatba, ezért fontos, hogy reagáljunk az aktuális, a közvéleményt foglalkoztató problémákra"
Hégli Dusan, MTI
Tánckar
Gálik Klaudia, Horváth Mária, Kassai Zsuzsanna, Kovács Anita, Oláh Ivett "Ketty", Varsányi Zsófi, Botló Ákos, Botló Gergely, Gálik Gábor, Linczenbold Maximilian, Oláh Attila "Nyúl"
Zenekar
Koncz Gergő – hegedű, Hegedűs Máté – hegedű, Papp Endre – brácsa, ütőgardon, Domonkos Balázs – nagybőgő
Zenei szerkesztő
Hégli Dusan és a zenekar
Tánckarvezető
Gálik Gábor
Művészeti asszisztens
Varsányi Zsófi
Rendező, koreográfus
Hégli Dusan
Az ősbemutató tánckara
Hajas Klaudia, Horváth Mária, Kassai Zsuzsanna, Kovács Anita, Szabó Rubinka, Oláh Ivett „Ketty”, Varga Friderika, Varsányi Zsófi, Bitter Péter, Bolgovics Gergő, Juhász Sándor, Botló Ákos, Botló Gergely, Gálik Gábor, Linczenbold Maximilian, Madocsai Imre, Oláh Attila