Správy
03.02.2014
Híradó.hu
Továbbra is bizonytalan a felvidéki magyarság egyik legnagyobb múltra visszatekintő kulturális szervezetének, az Ifjú Sziveknek a jövője, a táncszínház élére kiírt immár második pályázaton sem sikerült új vezetőt találni.
31.01.2014
Paraméter
A kormányhivatal kis híján ismét Papp Sándort ültette az Ifjú Szivek igazgatói székébe. Az Új Szó információi szerint az akció egy apróságon bukott el, noha a kormányhivatal mindent megtett. Új pályázat jön.
31.01.2014
Új Szó
A kormányhivatal kis híján ismét Papp Sándort ültette az Ifjú Szivek igazgatói székébe. Információink szerint az akció egy apróságon bukott el, noha a kormányhivatal mindent megtett. Új pályázat jön.
28.01.2014
Új Szó, Veres István
Hatan pályáznak az Ifjú Szivek táncszínház igazgatói posztjára. A jelöltek meghallgatása január 31-én, vagyis pénteken lesz, közölte lapunk kérdésére a kormányhivatal.
24.01.2014
Új Szó
Megrázó, katartikus élmény. Röviden így lehetne jellemezni az Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című műsorát.
24.01.2014
Paraméter
Álló ováció és vastaps - így jutalmazta a budapesti Nemzeti Táncszínház közönsége a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című produkcióját január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten.
22.01.2014
Fidelio
A Magyar Kultúra Napján a felvidéki Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című előadását hívta meg a Nemzeti Táncszínház.
22.01.2014
Kultúrpart
A Magyar Kultúra Napján a felvidéki Ifjú Szivek Táncszínház előadása érkezik a fővárosba. A darab a Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel.
22.01.2014
Heti Válasz
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én a felvidéki Ifjú Szívek Táncszínház Hontalanítás című előadását hívta meg a Nemzeti Táncszínház. Az előadás a ma is Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel. Érzések és képzettársítások szintjén beszél zsigeri jelenségekről.
20.01.2014
Új Szó
Az Ifjú Szivek Táncszínház január 22-én, a magyar kultúra napján Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban mutatja be Hontalanítás című darabját. A produkció előtt Sebők Géza néprajzkutató tart előadást Martin György és kollégái szlovákiai gyűjtőmunkájáról, a szlovákiai magyar néptánckutatás helyzetéről.
Stránky
- « prvá
- ‹ predchádzajúca
- …
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- …
- nasledujúca ›
- posledná »